2010. május 21., péntek

Acer Liquid 2.1 első tapasztalatok

Tudom kicsit elkéstem már a tapasztalatok megosztásával, de teljesen lenyűgözött a rendszer eddig, még így is, hogy elvileg még mindig beta!?

Nos a legfontosabb az előző megjelenésekhez képest, hogy működik a navigáció.
Az túlzás, hogy tökéletesen, volt 1-2 alkalom, hogy "elbambult" a drága :)
Motonav-ot használok, mást nem próbáltam, de nemhiszem, hogy a szoftver hibája, 1.6 alatt tökéletesen működött.

A rendszer gyors. Az előzőekhez képest mindenképp. bár nem mondom, hogy eléri az 1.6 gyorsaságát, de bőven használható, meg majd idővel úgyis kialakul.

Ami hibákat eddig az előző verziókban észrevettem, galéria, stb, azok mind eltüntek. Remekül működik minden :) Azaz majdnem. Egy dolog amit észrevettem. Az ébresztőnél hiába állítom be, hogy hétfőtől péntekig ébresszen, minden nap újra be kell kapcsolni... Azthiszem ez kibírható, de idővel úgy is javítani fogják ezt is.

Igazából nem tudok túl sok mindent írni, ki kell próbálni. Megéri!


12 megjegyzés:

  1. Játékok jól mennek ez alatt ?? Szaggatnak ?
    Pl Raging Thunder Lite az szépen megy rajta ?
    Mert haver Samsung Galaxy Spica-ján piszkosul szaggat :D

    VálaszTörlés
  2. Hát haver, ezen jól megy :)
    Pont tegnap raktam fel az 1-2 részt, és tuti!
    Ha gondolod feldobom valahova a full verziot.

    VálaszTörlés
  3. Jöhet legalább majd letom majd v.honnan szedni ... Videót nem tudsz feltenni v.hova ? xD


    Amúgy nagyon jó ez az oldal :D Meg eleve ez az Acer teló :D Egyenlőre csak nézegetem ezt a telót de nagy valószínűséggel ez lesz a következő telefonom majd xD

    VálaszTörlés
  4. lehet rossz fórumon kérdem, de nem sikerült rátalálnom sehol: mit csináljak a letöltött bin file-al, hogy feltegyem a telcsire?

    VálaszTörlés
  5. Nézz visszább a bejegyzésekben van leírás hogy mivel és hogy kell felrakni :)

    VálaszTörlés
  6. http://acerliquidhungary.blogspot.com/2010/02/21-nem-hivatalos-rom-telepitesi.html

    VálaszTörlés
  7. igen már megtaláltam, köszönöm!
    felraktam és sztem eszméletlen jó :)
    de akkor ez csak béta lenne?

    VálaszTörlés
  8. hát igazából már 1-es verzió, de azt mondják még mindig beta...

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok, nos látszik, hogy béta. 2 hete van fent de többet vacakolt mint az előtte 4 levő 4 hónapban összesen.
    vannak azért jó dolgok is.
    Pozitívum:
    - csinos, mármint az animációk az ikonok a live háttér.
    - Megszűnt a hangszóró nem nem kapcsol be hiba.
    - 5 asztal bár ezt home pogikkal lehetett imitálni.
    Negatívum:
    - többször újraindult már. egyszer csak a pin kódot kérte.
    - Amikor bekapcsolom a sim kártyás számokat "pörgeti" (tölti) sokáig. ezt lehet hogy ki lehet kapcsolni, bár én még nem találtam meg. Ha valaki esetleg tudja írja meg. Ez csak azért zavró mert mint előzőleg írtam többször újraindult és mindig végig játssza.
    - Kifagyott már, ilyenkor nem reagál tapicskolásra sem. komolyan az 1.6 alatt egyszer kellett kivennem az aksihoz nyúlnom, amikor összeraktam a telót. 2.1 alatt már többször is ki kellett vennem mert megállt.
    Még adok neki időt de ha az így folytatódik vissza megy a 1.6 mert igaz hogy néha nem kapcsolta be a hangszórót de legalább mindig működött és villámgyorsan.

    Az aceres srácok összekaphatnák magukat hamarosan itt a 2.2 és még a 2.1 sem megy tökéletesen és hivatalosan.
    Bocs ha bőre ereszkedett de kiírtam magamból. :)
    Félre ne értsetek imádom a vasat, de csak akkor ha működik.

    VálaszTörlés
  10. eddig még egyik általad felsorolt hibával sem találkoztam...

    VálaszTörlés
  11. A SIM kártyás töltögetés nálam is van. Plusz iszonyatosan lassú, az üzenetekhez rossz időpontot ír, és nagyon lassan tölti be őket. A telefonkönyvre szintén nagyon sokat kell várni. Viszont az üzemidő nagyon jó, és jól is néz ki. De várom már a hivatalosat. Ja, és ami a legjobban zavart az az állandó szinkronizálás, a calendar csinálta, ki is lőttem a francba.

    VálaszTörlés
  12. sim kártyás dolog nekem nincs, nem tudom miért... amit ezek közül én is észrevettem, az az üzenetek betöltése. nagyon durván lassú :(

    VálaszTörlés